Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adalékok Úszor község történetéhez 4rész

 erziója az volt, hogy a szocialista haza védelmében áldozta fel az életét. A temetésen felvonultak a falu fiataljai. Egy lány menyasszonynak volt öltözve, a többi lány koszorúslánynak. A fiúk koszorús legényeknek. Így vonult végig a falun a koporsót kísérő gyászmenet. Később tudódott ki az igazság: a határ illegális átlépési kísérlete közben érték a halálos lövések. Amerikába akart szökni az ott élő bátyja után. Valószínűleg azt feltételezte, hogy mint katonának a próbálkozása sikeres lesz. Sajnos, nem így lett. Az eset érdekessége az volt, hogy apja a helybeli pártalapszervezet elnöke volt. Két évvel később újra egy fiatal, a vele egykorú Rézverő Sanyika temetésére került, aki nem mint katona, hanem mint civil hosszan tartó betegségben hunyt el. Az ő temetésén  szintén felvonultak az úszori fiatalok. A régi népi mondás az tartja, hogy a baj nem jár egyedül. Újabb fiatal leány, Vajas ... halt meg. Az ő családja nem volt úszori, a nagy emberkeveredésben kerültek átmenetileg Úszorra.

 Beköszöntött ötvenhat ősze és vele a magyar forradalom. Nevezték sokféleképpen. Bemocskolták, ünnepelték, de  kitörölhetetlenül bekerült a világtörtélelembe. A hivatalos párt Nyugatról támogatott ellenforradalomnak nevezte. A Csallóköz népe csak színleg hitt a belföldi sajtó és rádió szavainak. Hallgatták a forradalmi rádió adását, Nagy Imrét és a magyar nép kétségbeesett, kérő hangját. Mikor már úgy látszott, hogy győzni fognak, jöttek a mindent letipró acélkolosszusok, és véget vetettek minden illúziónak. A magyar lakosság nagy együttérzéssel, megdöbbenve vette tudomásul a kegyetlen valóságot. Az asszonyok sírtak, siratták a magyar testvéreiket. Majd mindenkinek voltak rokonai Magyarországon, akikért nagyon aggódtak. A nem magyar nemzetiségű lakosság közt is sokan szimpatizáltak a forradalommal. Csodálták bátorságukat a nagyon nagy számbeli fölényben levő páncélos hadtestekkel szemben.

E sorok írója akkor tényleges katonai szolgálatát teljesítette Csehországban. A híradós kocsiban a katonai adó-vevő vevő részét ráhangoltuk a magyar középhullámú rádióadókra, és így kaptunk némi igaz információt a történtekről. A hadseregben fokozott készenlét volt elrendelve. Nem tudtuk, hogy hol kell beavatkozni, ha netalán a forradalom lángja átcsap Csehszlovákiára, vagy beavatkozunk a szovjetek oldalán. Hála az Istennek, sem egyik, sem a másik lehetőségre nem került sor. A sajtó és akkor még csak a rádió ontotta a rémisztő híreket. Az Árva megyéből idetelepített lakosság is megijedt a magyarlakta vidékektől, a következő években igyekeztek minél messzebbre északra költözni.

 Ötvenhétben megindult a pozsonyi televízió adása. Eleinte csak próbaadás volt, majd rátértek a rendszeres adásra. Természetesen kis választékú programmal, amelyet kisméretű képernyőn, fekete-fehérben, kezdetleges vevőkészülékeken Úszoron is lehetett nézni nagy, robusztus antennákkal. Az első vevőkészülékeket nagyon nehezen lehetett beszerezni. Úszoron is csak egy-két darab volt. Az egyik a legelső készülékek közül a községi hivatal tulajdonában volt. Ezt a készüléket az akkori kultúrteremben állították fel, amikor Pozsonyban volt a műkorcsolyázó Európa-bajnokság. A nem mindennapos látványosságra összesereglett a falu apraja-nagyja. A nézők annyira beleélték magukat a program nézésébe, hogy a megnyitó szónokait megtapsolták.

Végre megépült az első korszerű bevásárlóüzlet. Nagyon igazságosan döntöttek az épület helyéről. Egyforma távolságra mindkét falurésztől. Eltartott egypár évig, míg megépült az új házsor a üzletépület és a falu között. Így az új üzlet sokáig egymagában állt, kitéve mindennemű bűncselekmények elkövetésének. A betörők ki is használták a kínálkozó lehetőséget. Több alkalommal is betörtek az üzletbe, többnyire nagyobb ünnepek előtt. De szellemes újítást vezettek be a kocsma, illetve a egész épület védelmére. A kocsma vezetőnőjének férje, Dubecký, a vasútállomás forgalmistája, mellesleg rádióamatőr volt. A kocsmahelyiségben egy rövidhullámú adót helyezett el, amely minden zajt továbbított. A rádióvevő éjjel a forgalmista irodájába volt bekapcsolva, aki távúton megfigyelhette a kocsmahelyiségben történteket. Egy alkalommal éjjel a hangok alapján észlelte a hívatlan vendégeket, azonnal értesítette a somorjai rendőrséget, de ők a bejelentést nem vették komolyan. Amíg elszánták magukat és kijöttek, a betörők megneszelték a veszélyt, és kereket oldottak.

Megjelentek az első magántulajdonban levő autók. Utalványra voltak kaphatók, amelyet „a szocializmus kiváló dolgozói” és a második háborúban ellenállóként harcolók kaptak. Természetes volt a feketézés az autókiutaló utalványok körül. Az első boldog úszori személyautó-tulajdonasok közt voltak Horony, Tardoą és Puss László. Később, mikor beindult a ?koda személyautók sorozatgyártása, az autóutalványokat felváltotta egy új előírás, amely szerint előre be kellett fizetni az autóforgalmazó vállalat bankszámlájára húszezer koronát. És várni kellett még legalább két évet, amikor átvehette a várva várt kocsit. Voltak kivételek is, ami abban a korban természetes volt. Kivételt képeztek a volt partizánok, a politikailag aktív személyek és a munka hősei. Ezek a személyek minden harmadik évben soron kívül jogosultak voltak új gépkocsi vételére. Úszoron is voltak ilyen személyek, kik kihasználták a törvény által nyújtott előjogokat, mint hajdanában a feudalista korszakban a nemesség. A benzin ára abban  az időben nagyon alacsony volt. Egy liter benzin nyolc péksütemény árával volt egyenlő. Az autóutak tömbnyire porosak voltak, mert nem voltak aszfaltozva. Ha nyáron végigment egy jármű az úton, a felkavart portól percekig nem lehetett látni. A mindent belepő és mindenhová bejutó apró porszemekről nem is szólva. Az Úszoron keresztülvezető, Somorját és Szencet összekötő fő autóutat csak a hatvanas évek elején modernizálták és látták el betonburkolattal. A többi utat, a csütörtöki és a Somorjára vezető utat még később.

Az addig sáros járdákat a lakosság hozzájárulásával 1967-ben lebetonozták. Az ehhez szükséges cementet, kavicsot és a betonkeverő gépet a község vezetősége biztosította. A nyers fizikai erőt a lakosság nyújtotta. A kis falvak önerőből vagy nagyrészt saját forrásból voltak kénytelenek támogatni az útépítést, ami társadalmi munkát jelentett az állam által nyújtott finanszírozáshoz.

Úszoron így a későbbi években, részben állami dotációval, részben közmunkával több létesítmény készült, mint a ravatalozó a temetőben, az öltöző a futballpályán vagy a temető kerítésének felújítása. Kivétel az óvoda épülete, amelyet kulcsrakészre az  építési vállalat készített. Hasonlóan módszerrel, a lakosság társadalmi munkájával épült fel az új alapiskola is a fakói falurészben, a volt iskola kertjében. Az állam az épületanyagot térítette és némely szaktudást követelő munkákat fizetett. A közmunkával épült iskolát hatvanhatban adták át rendeltetésének. Ez az iskola már megfelelt a modern kor minden követelményének. Központi fűtés, vízvezeték és mosdók. Csak a tornaterem hiányzott, de ez is megoldódott azzal, hogy a volt iskola tantermét alakították át tornateremnek. A úszori részen megszűnt az iskola, és egy közös lépett helyébe Fakón. Ezzel kezdett a közigazgatási súlypont átbillenni az eddig vezető úszori részből, amelynek eddig vezető szerepe volt. Ez a folyamat nem állt meg, sőt tovább erősödött Fakó javára. Ehhez hozzá járult, hogy a fakói rész lényegesen jobban fejlődött, és a falu irányításában a fakóiak lettek többségben. Később az új községháza is Fakón épült fel.  

A Duna-meder kotrásának elhanyagolása és a védőgátak nem szakszerű gondozása idézte elő a nagy 1965-ös árvizet. Az Alpokban végbement hirtelen olvadások és esőzések a katasztrófát megelőző hetekben nem mindennapi magasságban tartották a Duna vízszintjét. A védőgátak átáztak, és a víz Csicsó falunál áttörte a töltést. A csallóközi falvak lakóit mozgósították,  a helyi hangosbeszélők felszólították a férfi lakosságot, hogy azonnal jöjjenek a gátak megerősítésére. Úszorról is traktorok utánfutóján mentünk segítetni. A dunai gátaknál, ahol némi szivárgást észleltek vagy nedvesedett a talaj, homokzsákokból védőgyűrűket emeltek. Ilyen védőgyűrűk építésében segítettünk mi is. Amikor Csicsónál megtörtént a gátszakadás, a kiömlő nagy mennyiségű víz hatására a mihozzánk közel eső Duna-szakaszon csökkent a árvízveszély.

Szojka Sándor, aki az ötvenes években élt Úszoron, és az állomási vendéglőt vezette, megérdemli, hogy nevét megörökítsem. Kitűnő, szorgalmas vendéglős, született üzletember volt, aki mindent elkövetett a vendég megelégítésére. A volt társadalmi rendszer korlátain belül felvirágoztatta az egykor kissé elhanyagolt kocsmát. Konyhát alakított ki, melynek híre messze környékre eljutott. Nagyon látogatott volt. Nem volt rest hajnalban munkába állni, az állomással szemben levő pékségből zsemlyét hozni, és szalámis zsemlyével várni a első vonatra menőket, a beérkező vonat vasutasait és utasait kiszolgálni. Megszervezte és vezette az állomási büfé építését. Később mint a községi választmány tagja aktív szervezőmunkával hozzájárult a halottasház, majd később az új községi iroda építéséhez. Kár, hogy később komoly betegsége meggátolta az egész falu hasznára váló tevékenykedésben.

A hatvanhatos évhez, sajnos, egy drámai esemény fűződik. Egy apa a családi viszály során baltával rátámadt a feleségére, fejbe vágta, majd halálos csapásokat mért a két fiúgyerekre. A felesége a szörnyű támadást túlélte, amit annak köszönhetett, hogy a nyári konyha, ahol a dráma történt, mennyezete alacsony volt, az ütésre felemelt fejsze éle belevésődött, és ezzel letompult az ütés ereje. A két kisfiú, a kétéves Horváth Tiborka és nem egészen egyéves testvére, Józsika a fejszével mért ütéseket nem élték túl. A zajra átszaladt a szomszédasszony s annak segélyhívására a közelben, az új iskolán dolgozó falubeliek. Azonnal hívták a mentőket és a rendőrséget. Az anyát, született Rózsa Ilonát eszméletlenül, súlyos koponyacsont-sebesüléssel kórházba szállították. Megműtötték, és gyógyultan került ki a kórházból. Pár évvel később másodszor is férjhez ment. A nagy felfordulásban észre sem vették, hogy a gyilkos apa eltűnt. A rendőrség eredménytelen keresését a rendőrségi nyomozókutya oldotta meg. Nyomot követve felment a ház padlására. A bátor rendőrök nem merték követni addig, míg ugatással jelet nem adott, hogy megtalálta a keresett egyént. A családja gyilkosa a padlásról valószínűleg végighallgatta mindazt, amit lent beszéltek az emberek, és úgy döntött, hogy véget vet az életének: felakasztotta magát.

 

Ezzel a visszaemlékezésemmel elérkeztem a múlt század hatvannyolcas évéhez. Úgy döntöttem, hogy ezzel a dátummal be is fejezem e rövid visszaemlékezésemet. Az azóta történtek még nagyon frissek, mélyen benne vannak a mai emberek tudatában, és nem kell külön dokumentálni őket. Az a szándék vezetett, hogy a jelenkor emberének és a eljövendőknek szerény hozzájárulásommal a feledés kapujából visszahozzak valamit. Még egy utolsó megjegyzés a munkámhoz: minden lejegyzett tényt az évtizedek alatt hallottakból és saját megtapasztalásaimból írtam a memóriámra támaszkodva. Csak a legrégibb a adatoknál használtam fel forrásmunkákat.

…..........................................Vége.....................................................

 

Utószó az Adalékok Úszor történelméhez című munkához   

Ismerőseim és barátaim biztatására úgy határoztam, hogy folytatom Úszor falu történetét, illetve utószó formájában egyes dolgokkal kibővítem. Az előző részhez nincs szándékom hozzányúlni, szeretném megtartani egységét. Ezzel ellentétben ezt a részt bizonyos felosztásban bocsátom kedves olvasóim elé.

Tanítás és művelődés. Az iskola épületéről és magáról a tanításról már az elérhető forrásokból merítve írtam. A legrégibb pedagógusokról nagyon keveset tudunk, majdnem semmit. Ismert tanító kisasszony volt Schweinger Adél, aki a 19. század végén működött a falunkban. Itt is kötött házasságot Végh Istvánnal, és haláláig, 1943-ig úszori lakos volt. Az úszori temetőben van a sírja. A másik nagyon ismert tanító Baranyai Sándor volt, egy helybeli jobb módú gazdálkodó család fia. Később felhagyott a tanítósággal, politikával foglalkozott, és magas beosztású banktisztviselőként dolgozott a somorjai bankban. A negyvenes évek elején, ötvenhat éves korában szívinfarktusban halt meg a somorjai vonaton, munkába utazva. Megemlítem továbbá a két világháború közti években tevékenykedő Cséfalvai és Harka tanító urakat. Az a generáció, akiket ők tanítottak, úgy emlékeznének vissza rájuk, mint nagyon szigorú tanítókra. Krüger Margit tanító kisasszony és Halmos tanító úr voltak az utolsó magyar nyelven tanítk Úszoron. 1945-ben, mint minden csallóközi faluban, Úszoron is megszűnt a magyar tannyelvű iskola a közismert Beneą-dekrétumok értelmében. Krüger tanító kisasszony Magyarországra költözött édesanyjával, akivel együtt lakott. Halmos tanító úr, hazatérve a háborúból, megjelent Úszoron, összeszedte személyes holmiját, és szintén eltávozott ismeretlen helyre. Annak ellenére, hogy a háború végétől nem volt, és ma sincs Úszoron magyar tannyelvű iskola, éltek a községünkben tanítók, akik máshol, a környező falvakban tanítottak. Felmerül a jogos kérdés, hogy amikor újra megalakulnak a magyar nyelvű iskolák, akkor miért maradt ki ebből Úszor. A környező falvakban, az adott lehetőségeket kihasználva és a nagy pedagógushiány ellenére (a háború utáni a nagy magyarüldözés miatt állástalanná vált pedagógusok kénytelen voltak Magyarországra távozni) megalakulnak magyar tannyelvű iskolák. Erre még az idő távlatából sem lehet objektív magyarázott adni. Szerintem döntő tény  volt, hogy a faluban a kényszerkitelepítés során nagyon lecsökkent  azoknak az öntudatos személyeknk a száma, akik reprezentatívan fel tudtak volna lépni. A falu élére olyanon egyének kerültek, akiknek nem volt érdekük a magyar nyelvű oktatás. Számukra a legfontosabb érdek a mezőgazdasági kollektivizálása volt. Azonkívül nem volt magyar értelmiség, és az olvasáshoz szokott színe-java gazdákat kitelepítették. Röviden: az elfásult lakosságban nem volt meg az érdeklődés.

A szlovák, illetve cseh tannyelvű tanítás Fakón kezdődött a kolonisták érkezésével. Ekkor nem voltak még a lakóházak sem, nemhogy iskola. Csak az uradalmi cselédházak, gazdasági épületek és a kastély. Egy morva kolonista nő, aki akkoriban volt iskolaköteles, úgy emlékezett vissza azokra az évekre, hogy egy épület szolgált ideiglenes iskolának. Állandó helybeli tanítójuk sem volt. Valahonnan naponta felváltva bejártak a tanítók, valószínűleg Pozsonyból.

Az új politikai helyzet és újonnan keletkezett államalakulat megkövetelte az idetelepített lakosság nyelvén való oktatást. Rövid idő leforgása alatt az állam nagyvonalú támogatásával felépültek az ahhoz a korhoz képest modern iskolák és a velük egybekötött tanítólakások. A környéken az első ilyen iskola Vörösmajorban épült. Fakón (amelyet akkor még hivatalosan is így hívtak) 1927-ben épült fel az egyosztályos modern iskola, tanítólakással egybekötve. Az első tanító a fennmaradt adatok szerint Makovická volt. Ebben az iskolában a szlovák nyelvű oktatás a bécsi döntést követően, a lakosság összetétele megváltozásával megszűnt, s majd a magyar tannyelvű iskola első négy osztályát helyezték el itt Krüger Margit tanító kisasszony vezetésével.

Vallás és hitbuzgóság. A második világháború végéig Úszor lakossága hivatalosan római katolikusnak vallotta magát, egy-két evangélikus személyek kivételével. Ez nem azt jelentette, hogy mindenki buzgó hívő volt. Akadtak, akik csak papíron vagy formálisan gyakorolták vallásukat. 

mt2008-009.jpg

A helybeli kápolnában csak nagyon ritkán voltak szertartások, mint például búcsúkor, elsőáldozáskor és az egyházi esküvők alkalmából. A májusi és az októberi esti litániákat a hívők maguk tartották meg előimádkozó asszony vezetésével. Minden vasárnap és ünnepnap a falu apraja-nagyja felkerekedett, és elindult a somorjai templomba. Többnyire gyalog vagy később kerékpáron. Nagyon érdekes látvány volt, amint majdnem libasorban meneteltek az emberek, kisebb csoportokat alkotva. Mivel vasárnap a somorjai templomban két mise is volt, a későbbi szertartásra menők szembetalálkoztak azokkal, akik az előzőn vettek részt. A lovakat a gazdák kímélték, nekik is kijárt a vasárnapi pihenő. Kivételt képeztek azok a gazdák, akik öreg, nagyon nehezen járó vagy beteg családtagokkal laktak.

Ez a templomlátogatás a háború után a lakosság összetételének megváltozásával és a kommunisták ateista politikájának hatására gyökeresen megváltozott. Érdekes paradoxon keletkezett. Még a negyvenes évek végén, mint már írtam, az úszori templomot az Árva megyéből ide telepedett lakók, főleg a vörösmajoriak, egyszerűen kisajátították maguknak. A kevés megmaradt eredeti lakos, ha az időjárás megengedte, továbbra is a somorjai templomnak adott előnyt.

A hittantanítás a közoktatás szerves részét alkotta. Ez így volt egészen a kommunista uralomig, amikor a rendszeres hittantanítást száműzték a iskolákból. Más volt a helyzet Fakón. Az eredeti lakosság, a földbirtok eredeti alkalmazottai – hasonlóan, mint Úszoron – római katolikusnak vallották magukat. Az első változások a vallási hovatartozásban a kolonisták letelepítésével kezdődött. A jövevények között akadtak husziták és a cseh testvérek egyesület tagjai. Jellemző volt rájuk a vallási langyosság, sőt ateisták is akadtak. A baptisták mind Úszoron, mind Fakón a háború után telepetek le.

A nevezetes 1968-as esztendő. A Dubček nevével fémjelzett politikai megmozdulás nagyon sokrétűen le van írva, megtalálható nagyon sok forrásban, ezért nem részletezem. A prágai tavasznak a falunkra gyakorolt társadalmi hatását idézem fel. Szlovákiában – a sztálini korszak és képviselőinek kritikáján megbátorodva – lassan, de biztosan felemelte fejét a szlovák nacionalizmus, amelyet a totalitarista Novotný vezette kommunista uralom nagyon visszaszorított. A napi sajtó szenzációs cikkekkel nagy felhajtást csinált, főleg a sztálini repressziókkal szemben. De sajnos, cseh- és magyarellenes uszításokkal folytatták... Községünkben a régen feledésbe merült szlovák nemzeti orientációjú csoportok lassan kezdték szárnyaikat nyitogatni. Ez főleg szlovák bálok és hasonló rendezvények szervezésében nyilvánult meg. De nem sokáig, mert az augusztusi katonai beavatkozást követő konszolidációval mindez véget ért.

A falu vezetése mindenek ellenére sikeresen átvészelte az időben rövid élettartalmú prágai tavaszt. A helyi vezető politikai garnitúra továbbra is vezető szerepet töltött be a községben a Husák vezette ún. konszolidációs korszakban. Vigyorgó képmutatással továbbra is szépeket mondtak a lakosságnak, de a kádervéleményekben negatív adatokat közöltek. A falu kétkezi, dolgos népe, akik a földeken dolgoztak és az állatgondozással foglalkoztak, nem szóltak bele a politikai változásokba, és megmaradtak az együgyű kocsmai politizálásnál. A lakosság nagy részének munkahelye más városokban volt, így az ott kifejtett aktivitásukról keveset tudunk. A helyi értelmiség, okulva a múltból, óvatosságból messze tartotta magát a politikától. A konszolidációs tisztogatásnak a helyi igazgatótanító eset áldozatul. Állítólag azért, mert  az úton haladó megszálló orosz katonaiautó-osztagnak integető iskolás gyerekeknek azt mondta, hogy „ne integessetek ezeknek randa oroszoknak”. Ennyi elég volt a leváltására és áthelyezésére.

A falu érdemes lakói. Itt megemlítem azokat a szerény, nagyszerű embereket, akik megérdemlik nevük feltüntetését.

Baranyi Lina néni, született Kún Karolina. Bősről származott. Nagyon jószívű teremtés volt. Nemcsak azért, mert a háza küszöbéről nem ment el koldus és más kéregető üres kézzel (abban az időben igazi koldusok voltak, akik nem drogra könyörögték a pénzt, hanem a mindennapi betevő falatra vagy elhasznált ruházatra). Még éjszakai szállást is kaptak hátul a pajtában vagy a meleg istállóban. Nem egy szerencsétlen áttelelt náluk. Segítőkészsége nem ismert határt. Amolyan mindenes volt. Akkoriban falun nem voltak temetkezési vállalatok, a halottakat otthon öltöztették fel és ravatalozták. Lina néni volt az, aki öltöztette a halottakat. De sors nagyon kegyetlen volt vele szemben. Először  elvesztette a férjét, majd a legfiatalabb fiát, és végül a legidősebb fiát. Mindez két-három év leforgása alatt történt, mindnyájan a tbc áldozatai lettek.

Görcs Marika néni született Puss lány volt. A rászorultakon mindig szívesen segített. Nemegyszer pénzzel is. Valamilyen pozitív energiát sugárzott, melynek hatására kis falusi konyhájában nagy szeretettel jöttek össze a szélesebb rokonság leányai és fiai. Vasárnap délutánonként elszórakoztak malmozással vagy jolly kártya mellett.

Vida Jenő. A úszori futball nagy legendája volt. A széles környéken ismert volt. Vida tehetsége mint valami mágnes vonzotta a többi futballtehetséget, ezáltal az úszori futballcsapat a múlt század húszas és  harmincas éveinek legjelentősebb csapatává vált a Somorjai járásban.

Ipar és kereskedelem. A falu nagyságához viszonyítva egy patkolókovács és egy asztalosműhely képviselte az ipart, illetve a kézművességet. A kovácsmester Ruman volt, a háza és a műhelye az államosításig, illetve a termelőszövetkezetbe való beolvadásig a temetőhöz vezető kis utacska szélén állt, az utolsó nagy kövecsesgödörnél (mára a gödör már eltűnt, mert telehordták épületbontási törmelékkel és más hulladékkal). Az asztalosműhely Tauber Károlyé volt, aki asztalostevékenységét takarmány- és gabonadaráló berendezés üzemeltetésével bővítette ki. Később kisebb méretű cséplőberendezést is üzemeltetett, melyet ahhoz az időhöz képest modern petróleum üzemanyag-hajtású robbanómotorral működtetett. A háború folyamán, amikor hiánycikk lett a kőolaj-származék, rugalmasan átállt a faszéngázhajtásra, amelyet a tűzifa nem tökéletes égésével állítottak elő egy ügyes, erre a célra létrehozott berendezés segítségével. Ugyanezt tette az asztalosműhellyel és a daráló- és cséplőgarnitúrával is. A háború utáni zűrzavaros években mindez elkallódott.

Az üzletet a helyi Hangya Szövetkezet képviselte a második világháború végéig. Röviddel a háború után megalakult a Trnčik-tulajdonban levő vegyesbolt és kocsma. Amikor bekövetkezett az általános államosítás, a magántulajdonban levő boltok megszűntek, és beolvadtak az ország állami kereskedelemébe. A múltban minden faluban volt kocsma. Ezek  rég feledésbe merültek. Fakón a kolónia felépítésével nyílt egy kis vegyesárubolt (a mostani Miąík-házban), amely a harmincnyolcas politikai változásokkal megszűnt. Hasonló sorsra jutott a Tomsú-féle  hentesüzlet, amely az állomáson működött még a negyvenes években is. Egy rövid ideig bizonyos Zámpori tulajdonában volt. Említésre méltó a minden kort és rendszert átvészelő és ma is kisebb-nagyobb sikerrel működő állomási kocsma. Mai szemmel nézve érdekes lehet az állami monopóliumban levő dohányipar termékeinek árusítására szolgáló trafik. Ezeket többnyire hadirokkantak és hadiárvák üzemeltették.

Egészségügy, higiénia. A legmagasabb egészségügyi szaktudással rendelkező egyén a szülésznő, más néven bábaasszony volt. A szülések levezetése és a gyermekágyas asszonyok ellátása mellett kisebb balesetek, sebesülések kezelését is elvégezte, valamint egészségügyi tanácsokkal látta el a falu rászorultjait. A legközelebbi orvosi rendelő Somorján volt, a kórházi kezelésre szorulók Pozsonyba, esetleg Komáromba voltak kénytelenek menni. Az iskolákat vöröskeresztes védőnők látogatták, és ők ellenőrizték a személyi higiénia alapjainak betartását is. Időről időre orvosi vizsgálatnak vetették alá a kisiskolásokat.                                                         

Illetlen beszéd és trágár szavak mellőzése. Ha valamely, főleg férfitársaságban a beszéd túllépte az illem határát, mindig akadt valaki, aki figyelmeztette a többieket a gyerek jelenlétére. Ez többnyire hatásos volt. Ebből a mai túlfűtött világban élők mindnyájan okulhatnának.

Ezzel lezárnám szerény munkámat. A tizenkettedik órában igyekeztem megmenteni a még menthetőt falunk közös múltjából a jelen és eljövendő nemzedékek számára. Remélem, akadnak majd olyanok, akik érdeklődéssel nyúlnak e szerény íráshoz. Kívánom, hogy oly szeretettel olvassák (és emlékezzenek őseinkre), mint ahogyan én dolgoztam rajta.

Somorja –Úszor, 2008. október hónapja

Puss Rudolf

 

 

Cikkek

Adalékok Úszor község történetéhez 4rész

2012.06.13

 4.rész