Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Adalékok Úszor község történetéhez 1rész

 


Adalékok Úszor község történetéhez

                                A szájhagyomány szerint a mai kis, de egyre hanyatló falu helyén egykor virágzó település állt. Erről tanúskodtak  azok a nagyméretű terméskövek, amelyek a falu egymástól távolabb eső részein voltak láthatók még a múlt század ötvenes éveiben is (az egyik csoport a temetőnél, a mai falu északi csücskében, a másik a falu déli részén). Teljesen kizárható a kövek a helybeli eredete. E kövek legkisebb átmérője is 50 cm volt. Egy nagyobb épülethez tartozhattak, és ide valószínűleg építőanyagként kerültek. A régi öregek szerint ezek a kövek egy templom maradványai voltak, ez azonban tudományosan nincs alátámasztva. A múlt század negyvenes éveiben az akkori elemi iskola tanító kisasszonya, Krüger Margit honismeret keretében említi e kövek eredetét nekünk, kisiskolásoknak. Az említett kövek a nagy szocialista átalakulások áldozatai lettek, mivel a temetőkerítés felújításakor útban voltak, és az akkori vezetőség primitív felületességgel eltávolíttatta – ha jól tudom, a temetővel szemben akkor még létező kavicsgödörbe dobták őket. Ezt a kavicslelőhelyet azóta teljesen betakarták. Hasonló sorsra jutott a temető egyetlen nevezetessége, egy téglaboltozattal és földréteggel takart kripta a 19. század első feléből. A kriptához  két sír emlék tartozott: egy oszlop és egy öntöttvas vagy (erősen oxidálódott) bronz sírkereszt. A kriptáról leszedték a földet, a kripta boltívét alkotó téglákat szétbontották, az üreget, amelyben érckoporsó vagy koporsók voltak, egyszerűen betemették és elplanírozták. Jobban jártak magányosan álló sírkövek,  amelyeknek megkegyelmeztek. A legmutatósabb és véleményem szerint jelenleg a legértékesebb sírkövet, monumentális méretei miatt, buldózerrel sem sikerült eltávolítani, csak fellökni. A temetőben található előbb leírt emlékek visszamenőleg csak a 1

scan0003-1.jpg

9. századig adnak tanúságot a falu lakoságáról, illetve nemeseiről, a falu földbirtokosairól. 

100_0817-1.jpg100_0821.jpg

Az eltűnt kövek némán, de alátámasztják azt a szájról szájra szálló mondát, hogy létezett a faluban egy komoly épület, amely nem lehetett más, mint templom. Ahol templom volt,  ott település is volt. Valószínűleg, mint a monda is állítja, ellenséges katonai aktivitás áldozata lett. Hogy kik és mikor rombolták le a templomot, azt ma márt csak találgathatjuk. Hallottam olyan feltétezést, hogy a tatárjáráskor vagy a törökdúlásban pusztult el. Sajnos, az irodalomban nem találkoztam erre vonatkozó utalással. Nincs kizárva, hogy sokkal korábbi történelmi korokról van szó, sőt bátorkodom feltételezni, hogy a honfoglalás előtti korról, a Római Birodalom koráról. Püspöki Nagy Péter történész, egyetemi tanár szerint a mai Kis-Duna volt a Duna fő folyami ága, és a Csallóköz a Római Birodalomhoz tartozott. Ezt számos lelet  is alátámasztja, például a Pozsonypüspökin talált római kori mérföldkő, amelyre az említett történész alapozta sikeres kutatásait. A rómaiak erődítményrendszerrel védték a Limes Romanust a barbárok támadásai ellen. Majd jöttek az avarok, a hunok stb. Ha Pozsonypüspökin létezett ilyen hadászatilag fontos létesítmény, miért ne lehetett volna itt is? De ez csak egy dilettáns feltétezése, semmivel sincs tudományosan alátámasztva. A másik érdekesség, amelyről őseink meséltek, a falutól nyugatra eső kertek alján talált csontvázak, amelyek mélyebb földmegmozgatásoknál kerültek elő, s amelyek bizonyos jelek miatt katonákra utaltak. Nyugodjék apámtól hallottam, hogy egy ilyen csontváz nyakát nyitott fémkarika fogta körbe, a végén kapcsokkal, ami valószínűleg katonai ruhadarab összekapcsolására szolgált. Azon a részen fémérméket, sőt állítólag katonai kardot is találtak. Amikor a ma létező kápolna alapjait ásták a 19. század végén, szintén emberi csontokra bukkantak. Nem sikerült meg meghatározni mivoltukat, sem a korukat, mert az már komoly költséges kutatómunkát kívánt volna. Abban az időben nem álltak rendelkezésre modern módszerek, de nem is volt senkinek érdeke a kutatás. Az is lehetséges, hogy a valaha létező, de már eltűnt falu temetőjét nem használták a későbbi lakosok, vagy egyszerűen nem is tudtak róla. Valószínűleg régebbi temetkezési helyről van szó, mert a jelenlegi temetőt valószínűleg a 18 – 19. században kezdték használni, legalábbis a fennmaradt legöregebb sírkövek szerint100_0818-1.jpg.

Feltételezhető, hogy ha létezett régebbi temető, akar

 létezett egy régebbi település is. Nehezen elképzelhető, hogy egy temetőt csak úgy áthelyeznek, és megalapozzák a mai napig létező temetőt. Megint csak mondákra támaszkodom, melyek szerint a falu határában mélyszántáskor az ekevas téglákat fordított ki. Ebben csak az az érdekes, hogy a nagy teljesítményű modern traktorok traktoristái erről nem tettek említést, vagy csak én nem hallottam róla.

A falu egykori lakosairól szintén nagyon keveset tudunk. A szájhagyományra támaszkodva és a gyér írásos feljegyzésekből tudjuk, hogy a nagy országos járványok a falu lakosságát sem kímélték. A temetőben van egy dombnak alig nevezhető domborulat, amely állítólag egy ilyen járvány áldozatainak a tömegsírja. A fellelhető adatok szerint a 1787-es nagy pestisjárvány pusztításának pótlására a földesurak a régi idők bevált szokása szerint ilyen elnéptelenedett falukat újratelepítettek. Így kerültek német ajkú lakosok a faluba, akiknek utolsó leszármazottjai voltak a Kierchnerek, Riedlik és Reicherek. Ők az idők folyamán asszimilálódtak.

Eddig a szájhagyományok, de most nézzünk szét a szakirodalomban. Sajnos, a történelem viharos évszázadai nem voltak kegyesek az írott hagyományokhoz. Házi Jenő az úszori települést egyik tanulmányában 1230-cal kapcsolatban említi. Sőt plébánosként 1331-ben Görgeteli Péter fia Istvánt említi. Mint érdekességet idézem, hogy Úszor 1441-ben Csölle várkastély tartozéka volt, amelyet a német és a cseh husziták elfoglaltak és kiraboltak. Többen munkájukban megemlítik a templom létezését, így Ipolyi Arnold is az 1348 és 1390 közötti években. A husziták dúlásáról, amelyet több szerző is említ, írásaikban további feljegyzések nem találhatók. Ez eddig részben egyezik már idézett szájhagyománnyal. Hogy mi történt 1441-től a 19.  század második feléig, azt homály fedi. A levéltári iratok csak a földbirtokosok nevét és ügyes-bajos dolgaikat tartalmazzák. Ezekből ismerjük a Bittók, a Sárkányok, a Pongráczok és mások nevét. Sehol nincs utalás jelentősebb harci tevékenységre a falu közelében, ami a már említett emberi csontok eredetét igazolná. Tény, hogy nem is volt senkinek érdeke e dolgok feltárása. Ha jómagamat érdekelné is, nem áll rendelkezésemre sem anyagi, szem szellemi tőke. A mai embert főleg a közelmúlt, vagyis a 20. században végbement események érdeklik – ha egyáltalában érdeklik. Az 1848–49-es szabadságharcról, sem arról, hogy aktívan részt vettek-e benne a falu lakói, nem sikerült semmit megtudnom.

Közismert, hogy a 19. század végén, a kiegyezés után nagy gazdasági fellendülés következett be. Ezt az időszakot a déd- és nagyszülők úgy emlegették, mint szép békeidőket. Fejlődött a mezőgazdaság, az ipar, és bővült a vasúti hálózat. Szélesedett az iskolahálózat is, új elemi iskolákkal és ún. polgári iskolákkal gazdagodott. Úszoron már a 19. század végén volt négy- vagy ötosztályos elemi iskola annak ellenére, hogy falu lakossága mindössze 262 fő volt a Fakó-pusztának nevezett urasági major lakóival együtt. A nem nagy lélekszámú faluban az 1869-ben végzett összeírás szerint az olvasni tudó férfiak száma 52, anőkké 23. Olyan krónika, amely tartalmazná az iskola keletkezését és működését, sajnos, nem létezik. Érdemes megjegyezni, hogy az akkori összeírás szerint a házak száma 37 volt.obrazok-039.jpg

Tény az, hogy a 19. század végén és a 20. század első felében Úszor magasan túlszárnyalta a környező falvak kulturális színvonalát. Létezett egy – mai szó használattal élve – művelődési ház is (valószínűleg a 19. század végén épült). 

obrazok-038.jpg

Ebben a ma már lassan omladozó épületben önképzőkörök működtek.  A falu fiataljait, főleg a legényeket, a hosszú téli estéken kocsmázás helyett szaktanfolyamokon képezték hasznos tudnivalókra, az akkori korban modern mezőgazdasági és állattartási ismeretek elsajátítására mind gyakorlati, mind elméleti szinten. Tanfolyamokat, ún. kurzusokat tartottak a résztvevők kézügyességének fejlesztésére, megtanították őket például fűzfavesszőből kosarat, tyúkborítót fonni, továbbá seprűt készíteni vesszőből, cirokból. Emellett sok más apró, a falusi háztartásban nélkülözhetetlen segédeszköz előállítását sajátították el. A nőkről, illetve a lányokról sem feledkeztek meg, a főzőtanfolyamokon kívül a kivarrás, hímzés és más hasznos tudás elsajátítására oktatták őket. Abban az időben már maga a tény is sokat jelentett a lakosság számára, hogy egy ekkora falunak saját művelődési háza van (a későbbi években mint elemi iskola vált ismertté). Az épület az említett küldetés mellett más közcélokat is szolgált. Itt tartották a népszínházi előadásokat, a táncmulatságokat, ünnepi összejöveteleket. Később szavazó- és agitációs központul is szolgált. A második világ háború alatt katonák elszállásolására használták, az 1965-ös dunai árvíz idején pedig a menekülteknek adott ideiglenes szállást. Sőt egy időben a falu kocsmájának szerepét is betöltötte. Ma már ez a több, mint százéves épület, sajnos, az összeomlás peremén van.

A 19. század utolsó évtizedében egy nagyon lényeges esemény bolygatta fel a falu monoton életét. Kormányzati szinten megszületett a Csallóközt átszelő vasútvonal építésének  gondolata. Nagypolitikai és helyi érdekek csaptak össze, végül nagy csaták árán jóváhagyták a most is létező vasúti pálya nyomvonalát. Somorja küzdelme eredménytelen volt, így a vasútvonal elkerülte városukat. Úszor a szerencsésebbek közé tartozott. (Hallottam egy falubeli öreg bácsiról, aki – amíg nem volt vasút – kora hajnalban kelt fel, és gyalog indult el a dunaszerdahelyi vásárba. Hogy a csizmája talpát ne koptassa, levette, vállára vetette, és Dunaszerdahely előtt húzta újra a lábára.) Több település, ha hozzájutott is vasútállomáshoz, ez lényegesen messzebb épült a falutól,  bár annak a nevét viseli (Püspöki, Misérd, Lég stb.)dsc02128.jpg

Az eredeti terv szerint a vasútállomásnak az úszori temető magasságában kellett volna megépülnie, de a helyi gazdák ellenállására (merthogy a „tüzes masina”scan0005.jpg, mint ők nevezték a mozdonyt, felgyújtja a szalmaasztagokat) máshol épült meg. A

 

Cikkek

Adalékok Úszor község történetéhez 1rész

2012.06.13

 1 rész